Az MSZP-Párbeszéd színeiben induló Koltaira már biztosan szavazhatunk szeptember 18-26. között.
„Hivatalosan is képviselőjelöltté váltam az előválasztáson, szerepelni fog a nevem a szavazólapon!”
–osztotta meg a remek hírt közösségi oldalán Koltai Péter. Az MSZP-Párbeszéd támogatását élvező képviselőjelölt a Baranya megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerületben indul az előválasztáson.
Koltai arról is tájékoztatott, hogy a Helyi Előválasztási Bizottság a leadott ajánlásait rendben találta, sikerült megszereznie a szükséges 400 aláírást. Sőt, egy korábbi posztja szerint ennek kétszeresével büszkélkedhet! Mostani bejegyzésében emlékeztet:
„Ne feledjék, szeptember 18-án kezdődik a szavazás! A sátorhelyszínekről és időpontokról tájékoztatni fogom Önöket! Kérem, támogassanak, hogy folytatni tudjam a megkezdett munkát, és én legyek 2022-ben a fideszes jelölt kihívója!”
Nemrégiben Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke látogatott Baranyába, hogy a kistelepülések problémáiról beszélgessen Koltaival és polgármestertársaival. A baranyaiak megérdemlik, hogy tisztességgel képviseljék őket. Kunhalmi szerint erre a feladatra a legalkalmasabb Koltai Péter: