Az MSZP társelnöke három polgármesterrel is beszélt a baranyai kistelepülések problémáiról, azok megoldásáról, és az ajánlásgyűjtésbe is bekapcsolódott. Kunhalmi Ágnes mozgalmas napja végén levonta a tanulságot: Koltai a mi emberünk!
Augusztus utolsó napján találkozott Kunhalmi Ágnes és Koltai Péter Sellyén. Koltai a baranyai 4-es választókerületben az MSZP-Párbeszéd közös jelöltjeként kíván részt venni az előválasztáson, ehhez gyűjtötték Kunhalmival közösen az aláírásokat.
„Sellyén kezdtük a napot kitelepüléssel, majd a térség problémáiról és megoldásairól egyeztettünk Vass Péter, szigetvári, Nagy Attila, sellyei és Bónis Imre, sámodi polgármester társaimmal”
– írja közösségi oldalán Koltai, Szentlőrinc első embere. Kunhalmi Ágnes is meggyőződhetett a képviselőjelölt hozzáértéséről:
„Péter tehát nagyon is jól ismeri a kistelepülésekkel teli körzetben élők problémáit. Fontosnak tartja az infrastruktúrafejlesztést annak érdekében, hogy az apró falvak lakói könnyebben el tudjanak jutni a nagyvárosokba. Emellett szívügye a munkahelyteremtés és az itt élők életminőségének javítása”
– írja bejegyzésében. A szocialista társelnök levonta a következtetést, ezzel zárja bejegyzését:
„Meggyőződésem, hogy Koltai Péter a lehető legjobb jelölt a körzetben! Hajrá!”
Előválasztás Baranyában: kik a jelöltek ott, ahol Te laksz?
Az előválasztás nem valamiféle politikai színjáték, hanem a magyarok összefogása és végső kiállása a demokrácia mellett Baranyában. Kik közül kerülnek ki a legesélyesebb jelöltek, akik képesek lesznek Hargitai Jánost és Nagy Csabát legyőzni? Mutatjuk!
Hogy érted, hogy az előválasztás tétje a győzelem?
Az előválasztás nem szimpátiaszavazás, hanem a legjobb jelölt kiválasztásának demokratikus módja.
Önkéntesek segédkeznek a sellyei jégkárosultaknak
Az ország legszegényebb vidékén derült ki: remek dolog az összefogás.