Négyszeres áron fásítana a fakivágások kormánya

Négyszeres áron fásítana a fakivágások kormánya

Az Agrárminisztérium túlárazva kínál facsemetéket a kistelepüléseknek. Úgy látszik, ha jó pénz van benne, akkor még a fákat is szeretik.

 Az Átlátszó fedezte fel, hogy a Fidesz-kormány még a látszólag jó szándékú településfásítási programon is nyerészkedni akar. Meglepő is lenne, ha természetpusztításairól és fakivágásokról ismert kormány hátsó szándék nélkül indítana ilyen programot.

Túlárazva, négyszeres áron, összesen 500 millió forintból ültetnek majd el 12 ezer fát.

A program alapvetően jó ötletnek tűnik. Településenként 10-30 fára lehet pályázni, amiket óvodák, iskolák és önkormányzati intézmények udvarain, illetve környékén ültetnek majd el.

Összesen 500 millió forintos keretösszeget állapítottak meg. Ez a jelenlegi a normál piaci ár négyszeresére emelt áron 12 ezer darab facsemetére elég. Ha nem lopnák el a fideszesek a faültetésre szánt pénz háromnegyedét, akkor ugyanennyiből 48000 fát lehetne adni a falvaknak, kisvárosoknak. Ez esetben akár még 3600 iskola vagy óvoda környezete zöldülhetne, szépülhetne.

 

Látszik, hogy a kormány számára csak akkor jelentenek valamit a fák, ha pénzt lehet bezsebelni belőlük. Amikor pedig megalapoznak a haverok milliárdos ingatlanbefektetéseihez, akár 1000 fát is kivágatnak Budapest egyik legszebb zöldterületén

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.08.05

Kutatás: A Fidesz bármely jelöltjét megverné Karácsony Gergely

Ha most tartanák a választást Budapesten, nem lenne ellenfele a köztársaságpárti összefogás főpolgármesterének.

  • 2020.08.05

Átfogó állatvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki a Demokratikus Koalíció

A DK elkészítette állatvédelmi törvényjavaslat-csomagját, amivel hét törvényt is módosítana a párt - közölte Arató Gergely elnökségi tag.

  • 2020.08.05

Mátrai-gate: drágább a szemétválogató, mint maga az erőmű

Máig tisztázatlan, hogy pontosan mennyit szurkolt le az állam Mészáros Lőrinc strómannak a Mátrai Erőműért. Nemcsak a titkolózás óriási, de a kavarás is.