DK: A kormány simán cserbenhagyja a munkavállalókat

DK: A kormány simán cserbenhagyja a munkavállalókat

Orbánéknak köszönhető a válság fokozódása. A Demokratikus Koalíció szerint Orbánék cserbenhagyták a munkavállalókat.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón közölte: nem hosszabbítják meg a cégek számára az állami bértámogatási programra való jelentkezést.

A Demokratikus Koalíció közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy mindezt azután teszik, hogy több cég és érdekvédelmi szervezet is jelezte: hatalmas szükség lenne a segítségre, hogy átvészelhessék a válságidőszakot.

A DK szerint az Orbán-kormány számlájára írható, hogy a gazdasági válság ilyen szinten sújtja az országot. A Fidesz mantrázhatja azt, hogy minden rendben van, és egyre kevesebb a munkanélküli, ha egyszer a valóságban nem ez a helyzet, és a kormány alkalmatlansága miatt továbbra is családok ezreit fenyegeti a bizonytalanság.

Ezt a válsághelyzetet már nem lehet a koronavírusra fogni, hanem Orbánék alkalmatlanságának, a nulla válságkezelésnek köszönhetően jutottunk idáig.

Mi, európai magyarok szégyennek tartjuk, hogy hónapok alatt sem sikerült felfogni a kormánynak, hogy üres ígéretekkel nem lehet munkahelyeket és embereket megmenteni - közölték.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.19

Friss: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan az MSZP társelnökei

Az elnökpáros 225 szavazatot, az összes küldött 86 százalékának szavazatát kapta meg - tudta meg lapunk.

  • 2020.09.19

Játék jachtot kapott Szijjártó, hogy azzal szórakozzon, ne a közpénzzel

A Demokratikus Lendület, a DK ijfúsági szervezete ajándékozta meg a luxusminisztert két olyan közlekedési eszközzel, amin már láthattuk őt korábban.

  • 2020.09.18

Szél javaslata letiltaná a politikust jachtoztató oligarchát a tenderekről

A független képviselő kizárná a közbeszerzésekből azokat a vállalkozókat, akik luxusajándékokkal kedveskednek a politikusoknak.