Helyi problémák

2020.08.14

Ez már undorító - megsértették Bogdán László, Cserdi polgármesterének emlékét

Újra bebizonyosodott, hogy a Fidesznek semmi sem szent. Még egy halálesetből is gúnyt űznek. A sokak által mélyen tisztelt Bogdán László emlékét páros lábbal tapossák.

2020.08.12

Még a szigetvári sportközpont sem épült fel, mégis újabb 11 építését tervezi a vámpírkormány

2019-ben jelentette be az Orbán-kormány, hogy fullextrás lőpályákat épít. Ebből az egyik Szigetváron épül fel. Idén tavasszal még csak az engedélykérésig jutottak Simicskóék.

2020.08.11

Botrány a mohácsi választási irodánál

Nem csitulnak a kedélyek Mohácson. A nemrég elbocsátott jegyző, aki jelenleg a választási iroda vezetője kicsinyes bosszút állt a polgármesteren, és az ellenzéki jelölteken.

2020.08.07

Felháborító - A mohácsi lakájmédia már most választási csalással vádolja a polgármestert

Mohácson mindent bedob a Fidesz, hogy letarolják a várost jelenleg remekül vezető polgármestert, Csorbai Ferencet.

2020.07.31

Szuper hír a mohácsi kutyagazdiknak

Sajnos Mohácson is egyre nagyobb probléma, hogy a gazdik nem szedik össze kutyájuk után a végterméket. Ebben szeretne segíteni a mohácsi önkormányzat.

2020.07.29

1600 baranyai munkás átlagfizetését költi Matolcsy rusnya szobrokra

1600 évig kellene dolgoznia egy baranyai munkásnak annyi pénzért, amennyiből Matolcsy 2 rusnya szobrot megvesz. Persze ezt a pénzt is a haverok zsebébe teszi.

2020.07.28

Baranya megyébe is jutott Mészáros szalmonellás tojásaiból

A Lidl szalmonellás tojásokat hívott vissza üzleteiből, a tojások Mészáros Lőrinc cégétől érkeztek, és Baranyába is jutott belőlük.

2020.07.24

Csorbai Ferenc NEM akar részt venni Mohács kifosztásában

Pávkovics Gábor, fideszes alpolgármester egy 190 milliós ingatlan megvásárlásába akarja belekényszeríteni a várost. Csorbai Ferenc polgármester szerint ez a jelenlegi helyzetben nagy felelőtlenség lenne.

2020.07.21

Hargitai és Nagy nem törődnek azokkal, akik munka nélkül maradtak Baranyában

Bár a vámpírkormány erősen dolgozik azon, hogy szépítsen a statisztikákon, sajnos egyre többen vannak munka nélkül Baranya megyében is.

2020.07.20

Unokázós csalót fogtak el a rendőrök Mohácson

A mohácsi nyomozók három férfit és egy nőt vettek őrizetbe, ellenük csalás elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.​​

2020.07.17

A fideszeseknek köszönhetően havi 700 ezer forintért locsolják a gazt Mohácson

Megkezdődött a választási kampány Mohácson, a fideszes alpolgármester hazugságokkal próbálja lejáratni a mostani polgámestert, Csorbai Ferencet.

2020.07.16

Július 24-én búcsúztatják Bogdán Lászlót, Cserdi polgármesterét

Bogdán László búcsúztatása 2020. július 24-én, pénteken lesz Cserdiben. A szentmisére 10:00 órakor kerül sor, a búcsúztatás 11:00 órakor kezdődik.

2020.07.14

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Bogdán László függetlenként, 2006 óta irányította Cserdit, halálhíre lesújtotta a baranyai település lakóit. 

2020.07.10

A mohácsi fideszeseknek semmi sem számít, csak a hatalom

Mohácson tovább gusztustalankodik a Fidesz, hogy átvehessék a hatalmat. Ennek érdekében bármire hajlandóak. Az időközi választás időpontját képesek voltak saját páttársuk évfordulójának napjára tenni.

2020.07.07

Feloszlatta magát a képviselőtesület Mohácson, új választás lesz

A döntés értelmében 120 napon belül időközi választást írnak majd ki Mohácson, ahol polgármesterre, és képviselőkre is lehet majd szavazni. 

2020.07.06

Jó hír - A héten irtják a szúnyogokat Baranyában

Az ország legnagyobb részén szúnyoginvázió alakult ki. Jó hír, hogy a héten sok baranyai településen megkezdődik a szúnyoggyérítés.

2020.07.03

Ne álljanak a sötét oldalra! - üzente Karácsony a képviselőknek

Orbánék költségvetésének nyilvánvaló politikai célja, hogy tönkretegye a magyar önkormányzatiságot. Ez ellen szólalt fel Budapest főpolgármestere ellenzéki városvezetőkkel együtt. 

2020.07.02

Csorbai Ferenc: az utasokat elriasztja az átgondolatlan vidéki járatritkítás

Lassan egy hónapja van érvényben ritkább „ideiglenes járványügyi menetrend” az ország 34 vasútvonalán - írja Csorbai Ferenc (MSZP) Mohács polgármestere.

2020.07.01

Otthonában termesztette a mohácsi férfi a kábítószert

Egy 38 éves férfit gyanúsítanak kábítószer birtoklással a mohácsi rendőrök - írja a police.hu oldal.

2020.06.26

Baranya megyében is növekszik a munkanélküliek száma

A kormány tétlenkedésének, és későn meghozott semmitmondó döntéseinek köszönhetően országszerte rohamtempóban nő a munkanélküliek száma. Májusban Baranya megyében már 19.053 bejegyzett álláskereső volt.

2020.06.25

Gyilkossági kísérlet Pécsváradon

A baranyai rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

 

2020.06.24

26 millió forintért épül vadászati központ a baranyai Martonfán

Kis hazánkban két dolog fontos igazán: a foci és a vadászat. Hiszen Orbánnak, és Semjénnek ezek a hobbijai. Valószínűleg ezen ok miatt épül a 200 fős településen 26 millió forintból vadászati központ.

2020.06.23

A fideszes Nagy Csaba jól megszedte magát mióta országgyűlési képviselő Baranyában

Nagy Csaba az elmúlt 10 évben igencsak sok ingatlanra, és ingóságra tett szert. Mondjuk nem csoda, hiszen mostanra havi fizetése meghaladja a 1,5 millió forintot.

2020.06.22

Lezárták a vizsgálatot annak a mohácsi férfinak az ügyében, aki megölte édesanyját

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a mohácsi férfinak az ügyében, aki megölte édesanyját. Innentől az ügyészség dönt a férfi sorsáról.

2020.06.17

Két baranyai településen is drogtermesztőket kaptak el a rendőrök

A szigetvári rendőrök felszámolták a nyugotszenterzsébeti marihuána-ültetvényt, és elfogták a termesztőket. Másnap a siklósi rendőrök 37 tő kannabiszt foglaltak le egy helyi férfi kertjében.

2020.06.09

3200 baranyai ember átlagbérét szórja el giccses szoborra az MNB

Annyi pénzért vesz haveroktól szobrokat a Magyar Nemzeti Bank, amennyiből 3203 Baranya megyei ember egy havi átlagbérét ki lehetne perkálni.

2020.06.08

A baranyai településeknek óriási nehézséget okoznak Orbánék megszorításai

Brutális bosszút áll az Orbán-kormány az önkormányzatokon. 2024-ig szétadóztatja őket, a megszorítások hatalmas kiesést jelentenek majd a baranyai városoknak, községeknek, falvaknak is. 

2020.06.04

Nagy Csaba és Hargitai János csak a lábukat lógatják a Parlamentben

Baranya megyében is egyre többen veszítik el a munkájukat, kerülnek nehéz helyzetbe. Eközben a fideszes Nagy Csaba és a KDNP-s Hargitai János degeszre keresi magát a Parlamentben. Pedig nem sokszor emelnek hangot a baranyai polgárokért.

2020.06.04

Egy harkányi férfit alkalmazottai loptak meg, de visszakapta az ellopott szerszámokat

A férfi feljelentést tett a rendőrségen azért, mert az elmúlt egy hónapban szerszámokat tulajdonítottak el harkányi telephelyéről 150.000 forint értékben. A siklósi rendőrök még aznap elfogták a tolvajokat.

2020.06.03

Elbocsátották a szigetvári kórházból, azokat, akik miatt egy nő súlyos veszélybe került

A szigetvári kórházban a sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel kezeltek egy beteget, műtét közben. A nőt súlyos állapotban vitték át Pécsre. Felfüggesztették, majd el is bocsátottak azt a két dolgozót, akik miatt a tragédia bekövetkezett.

2020.05.20

Megérkeztek a friss adatok - Baranyában 2500 ember vesztette el munkáját egy hónap alatt

Elkeserítő adatok érkeztek a Baranya megyéből, egy hónap alatt több, mint 2500 fő vesztette el az állását. Vajon mit szól ehhez a megye két országgyűlési képviselője Nagy Csaba és Hargitai János?!

2020.05.13

Megint lehúzza a Fidesz az önkormányzatokat

Az Orbán leghűségesebb és legpofátlanabb nyalonca által jegyzett javaslat elveszi a helyi önkormányzatok hatásköreit és odaadja a fideszes vezetésű megyei önkormányzatoknak.

2020.05.11

Baranya megyéből akár 2 órát is utaztathatják a koronás betegeket Budapestre

A legújabb esztelen rendelet értelmében ezentúl minden súlyos koronavírusos beteget Budapestre szállítanak. Baranyából akár 200 km-t, 2 órát is utaztathatják a betegeket. De akkor miért volt szükség a kórházak kiürítésére?

2020.05.08

Baranyában 36 igazolt koronavírusos beteg van

Nagyjából azóta nem változik ez a szám, hogy nyilvánosak lettek az adatok. Ez alacsony fertőzöttségnek számít.

2020.04.27

Kásler megtiltotta: a kórházak nem nyilatkozhatnak a járványügyi helyzetről

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője április 17-én levélben 91 kórháznak tett fel kérdéseket.

2020.04.24

33 igazolt koronavírusos beteg van Baranyában

A ma reggeli adatok alapján 33 igazolt koronavírusos beteget tartanak nyilván Baranya megyében. Fontos tudni, hogy vírushordozó ennél sokkal több van.

2020.04.23

Padlón a kereslet, őszig eshetnek az ingatlanárak

Márciusban a februári adatokhoz képest 30 százalékára esett vissza az ingatlaneladások száma, de áprilisban sem sokkal fényesebb ennél a helyzet, az árak folyamatos csökkenése mellett a kereslet jövő tavaszra állhat vissza a koronavírus-járványt megelőző szintre - közölte a GDN.

2020.04.20

Pécsváradon sokan vannak hatósági karanténban

A veszélyhelyzet ideje alatt zárva tartó várban több szobát is arra készített fel az önkormányzat, hogy a kórházakból kikerülő helyieket elszállásolják, ha erre szükség lesz - mondta Zádori János polgármester.

2020.04.17

Miközben sokan elveszítik a munkájukat, a baranyai országgyűlési képviselők fizetése emelkedik

A Baranya-megyei lakosok fele kevesebbet keres, mint az országos átlag. A járvány miatt sokan elveszítik a munkájukat, de ez nem zavarja a megye két országgyűlési képviselője, Hargitai Jánost (KDNP) és Nagy Csabát (Fidesz). A Fideszes csicskák már egymillió forintnál is többet keresnek.

2020.04.06

A Baranya megyei települések önkormányzatát is nehéz helyzetbe hozta a kormány

Mohács, Pécsvárad, Komló önkormányzatától is hatalmas összegek von meg a kormány. Ez nehéz helyzetbe hozza az amúgy is többletköltségekkel küzdő városokat.

2020.04.01

Ennyien betegedtek meg a koronavírustól Baranya megyében

Az Operatív Törzs megyékre lebontva tette közzé a koronavírusos betegek számát. Ebből az derül ki, hogy Baranya megyében eddig 19 embernek lett pozitív a tesztje.

Kövessen minket

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom